Az iPad immár nemzetközi forgalmazásban is kapható (Magyarországon még nem), így nem csoda, hogy máris feltűnt pár egzotikusnak minősíthető felhasználása is az Apple táblagépének.
Egy étterem Sydney-ben, Ausztráliában például lecserélte az összes nyomtatott étlapját iPadekre. A Global Mundo Tapas étterem egy saját appot hozott létre erre a célra, amelyben minden étel fényképe is megnézhető, az egyes ételekhez bort is ajánl a program, és természetesen a rendelést is elküldhetjük a konyhának. Ha valami elfogyna, akkor az adott étel/ital automatikusan eltűnik az étlapról.
A Mercedesnél az eladásoknál használják a készüléket: a Mercedes-Benz Advantage nevű program segítségével gyorsabban bemutathatóak az aktuális akciók, egyszerűbb lesz az eladóknak ellenőriznie a vevőjelöltek hitelképességét, és gyorsul a kölcsönzött járművek átvétele is.
Végül egy kutatócsoport delfinekkel való kommunikációra használja az iPadet: a kijelzőn olyan tárgyak láthatóak, amik a delfin környezetében vannak. A kutató rámutat az egyikre, majd megkéri a delfint, hogy érintse meg a kijelzőn az azt ábrázoló képet. A Merlin nevű fiatal állat segítségével a kutatók szeretnék áttörni a nyelvi gátat a két faj között.