Az izraeli ICVT start-up cég bejelentette, hogy használhatóvá tette a JPEGmini névre keresztelt eljárását, amely tulajdonképpen a hagyományos JPEG-tömörítés optimalizált változata – amellyel a cég szerint akár ötödére is csökkenthető a képek mérete, miközben nem romlik a minőségük.
A JPEGmini weboldalon megtalálható kérdezz-felelek szerint a szabadalmaztatott eljárás eredménye egy szabványos JPEG-kép. A méretcsökkenést a következő módon érik el: az algoritmus az emberi szem működését imitálva megkeresi a kép azon területeit, amelyeknél úgy növelhető a tömörítés, hogy ez nem okoz látható kockásodást vagy képhibákat.
A JPEGmini jelenleg kizárólag online szolgáltatásként tesztelhető, elég egyszerűen: feltöltjük a képünket a weboldalra, az algoritmus tömörít, és letöltjük a kisebb képet. Ha több képet szeretnénk egyszerre fel- és letölteni, akkor ehhez előbb ingyenesen regisztrálnunk kell; ha nagyon komoly mennyiségű képpel szeretnénk dolgozni (céges felhasználás, akkor lépjünk kapcsolatba a céggel.
Egyébként a fenti mintaképen a jobb oldali a tömörített változat – ki mondta meg pontosan?