A Nikon Photo Contest International 2010-2011 nevű pályázat győzteseit tegnap mutatta be a Nikon.
A pályázatra 153 ország 23300 jelentkezője összesen több, mint 60 ezer fényképet küldött be. Mivel ez volt az első alkalom a pályázat történetében, amikor csak elektronikus úton lehetett beküldeni a fényképeket, a beérkezett művek száma jelentősen megnőtt, írta a bírákat vezető Hiromi Tsuchida.
A nagydíjat a fent látható kép, az indiai Debarshi Duttagupta munkája kapta, amelynek címe Repülni tanulni. 3 egyéb kategóriában osztott díjat a zsűri: a két meghirdetett téma, az Energia és a Szabad téma kategóriákban 16, illetve 15 díjat adtak ki – az Energia egyik második díját egy magyar fotós, Ribényi Csaba képe nyerte el. Ezek mellett a Feltörekvő tehetségek kategóriában díjaztak még összesen 20 fotóst.