A csomagolástechnika elsősorban vízalapú tintákkal dolgozik, mivel ezek megbízható színeket képesek produkálni folyamatosan magas színvonalon – azonban ez a technológia eddig komoly hiányosságként mutatta fel a fehér szín hiányát. Az Epson 2009 szeptemberében jelentette be az Epson Stylus Pro WT7900 nevű tintasugaras nyomtatóját, amely mellé a világon elsőként kifejlesztettek egy vízalapú fehér tintát is.
A fehér szín korábban is elérhető volt az UV-biztos és az oldható tinták között, azonban ezek kezelése nehézkes: az összetett tinta hajlamos a szétválásra, így folyamatosan keverni kell, hogy megmaradjon az egységes fehér szín. Az ehhez szükséges berendezés megdrágította a korábbi proofereket – ezért is számít az Epson fejlesztése kiemelkedően fontosnak. Az ő tintájuk esetében elegenedő hetente egyszer felrázni a fehér tintát tartalmazó patront ahhoz, hogy a tinta tökéletes állagú maradjon.
Az Epson Europe vezető termékmenedzsere, Marco van Niekerk elmondása szerint a tinta valójában nem fehér, de a szem számára annak látszik. Az UltraChrome tintáknál alkalmazott üreges gyantagömbökből hozták létre ezt a fehér tintát – azonben itt ezek az apró gömbök nem tartalmaznak pigmentet, ehelyett üregesek maradnak és szétszórják a rájuk eső fényt, mint a hópelyhek. Épp ezért ez a tinta nem használható fényelnyelő felületen, mert ott gyakorlatilag láthatatlanná válik; illetve nyomás alkalmazása – például egy lamináló esetében – megsemmisíti ezeket az apró gyantagömböket, ezzel tönkretéve a színt. A csomagolásoknál szerencsére általában tiszta vagy fémes filmeket használnak, és ezeken a felületeken ez a fehér tinta remekül működik.
A tökéletes eredmény érdekében az Epson kétféle filmet is kibocsátott: az egyik egy prémium minőségű tiszta film a végső proofok számára, míg a másik egy törtebb felületű a kevésbé kritikus alkalmazásoknak. Hamarosan várhatóak további film alapanyagok is a cégtől.
A WT7900 610 mm (24 inch) széles készülék, ami a korábbi 7900-ashoz készített beépített spektrofotométerrel együtt is rendelhető az eszköz pontos kalibrációjához és színhelyesség-ellenőrzéshez. Ugyanakkor a korábbi Epson-modellekkel ellentétben a nyomtatóhoz nem készült önálló driver; vagyis szükséges hozzá egy megfelelő munkakörnyezet, ami képes a vezérlésére. Van Niekerk véleménye szerint ez nem lehet probléma az elsődleges megrendelőknek számító csomagolástechnikával foglalkozó cégek között. A készülék ára 7000 font, és a vele készíthető proofok az Epson-féle prémium filmmel együtt is kihozhatóak 12 fontból, ami jelentősen olcsóbb, mint a piacon eddig elérhető megoldások árai.
(forrás: printweek.com)