A Sony kedvező árfekvésű MILC fényképezőgépe ezennel befejezte pályafutását, már ami az észak-amerikai régiót illeti. Elvétve még akad a polcokon, de immáron „discontinued”, azaz leállított státuszt kapott. Ettől nem kell megijedni, ugyanis a helyét a frissebb és nagyobb tudású Sony NEX-5R veszi át.

A Sony NEX-5R már be lett mutatva pár hete, de a Sony kivár a kiszállítással. Most viszont megjött a várva várt jel: Végleg kifut az elődmodell NEX-5N, így az utolsó akadály is elgördült az „R-verzió” színre lépése előtt. A NEX-5N kicsivel több, mint egy éves pályafutást tudhat maga mögött, 2011. augusztus 24-én jelentette be a japán gyártó a sima NEX-5 fejlesztett, okosított kiadásaként. Valószínűleg ez a trend megmarad és a Sony a NEX-5 sorozatot évről-évre megújítja majd.

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: Success in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: No such device in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Fatal error: require(): Failed opening required '/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag/' (include_path='.') in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532
WordPress › hiba

Súlyos hiba történt a webhelyünkön.

További információ a WordPress hibák megtalálásáról.