Raphael Rogers a fejévbe vette, hogy egyedül fog leforgatni egy sci-fi filmet. Nem csak azért, hogy a költségeket alacsonyan tartsa, hanem mert úgy érezte képes rá. Persze nem kell azt gondolni, hogy a produkcióban csak és kizárólag egyedül vett részt, de a gyártást egyedül vitte végig az elejétől a végéig. A stáblistán mindössze három név szerepel.

[video: https://vimeo.com/72632269]

A BEYOND főszereplője Arya Vega, akit Bianca Malinowski alakít. A nyolc perces film gyakorlatilag Arya története köré épül fel, melyből egy sokkal nagyobb szabású cselekmény kezd kibontakozni, de mielőtt ezt megtehetné már véget is ér. Ez persze szándékos húzás, minden továbbit a nézőre bíz a rendező és esélyt ad egy esetleges folytatásra. Raphael és Bianca mellett a végén hallható hang köthető a stáblista harmadik tagjához Andrew Varenhorsthoz, aki tényleg csak ennyivel járult hozzá a filmhez. Mi megemeljük a kalapunkat a kis csapat és persze különösen Raphael Rogers előtt, hogy 1000 dollár alatti költségvetésből képesek voltak egy ilyen látványos „amatőr” filmet készíteni.

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: Success in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: No such device in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Fatal error: require(): Failed opening required '/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag/' (include_path='.') in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532
WordPress › hiba

Súlyos hiba történt a webhelyünkön.

További információ a WordPress hibák megtalálásáról.