A rooftopping gyakorlatilag épp olyan hóbort, mint a planking volt pár éve. Az illető igyekszik felmászni egy épület tetejére és onnan olyan fotót készít, melyben legalább részben ő maga is szerepel. Az Instagram és Twitter korában az ilyen divathullámok gyorsan terjednek és gyakorlatilag le sem kell jönnünk a tetőről, ha fel akarjuk tölteni a fotónkat a publikum elé. De mi van akkor, ha ez éppen a világ legmagasabb épületének legtetején történik?

Ez a fotósorozat a gyermekkort idézi. Nincs benne divat, politika, szex, csak pusztán a gyermeki kalandvágyó képzelet nyakon öntve egy adag felnőttes, komor melankóliával. Dominik Smialowski lengyel fotós álmodta meg a „Pilot’s Melancholy” sorozat koncepcióját és be kell vallanom roppant módon elnyerte a tetszésem. Nem is kell hozzá semmiféle magyarázat, mesélnek a fotók. Nem valamilyen grandiózus, epikus történetet, hanem csak pusztán szól a pilótáról és szól a kietlen semmiről, melyben helyenként ott az ember nyoma, de eredendően lakatlan és soha be nem népesített. Hangulatteremtésből ötös, csillagos ötös. Sőt, akár egy mozifilmet is el tudok képzelni mellé, párbeszédek és más szereplők nélkül.

Frank Kunert érdekes alak, fotóiról azt gondolnád, hogy nagyon különleges helyeken készülnek. Épületek, utcarészletek és hasonlók szerepelnek repertoárjában, ám ez csalóka. Ezeket a helyszíneket mind Frank építi fel és rendezi be az utolsó részletig. Egy-egy makett épület vagy város részlet akár hónapokig is készülhet. Professzionalizmusát az mutatja meg legjobban, hogy nem használ digitális technikát, fotói nélkülözik a Photoshop "áldásos" hatását. Egy vele készült rövid riportban pedig bepillantást nyerhetünk stúdiójába is, ahol elárulja: Gyerekként imádott maketteket építeni, de a fotózást is kedvelte. A két hobbi találkozásából pedig ez lett.