Amikor a Canon bejelentette az EOS gépcsalád 5D Mark III névre keresztelt új tagját akkor néhány kérdőjel még maradhatott a helyszínen tartózkodó újságírók fejében. Részben amiatt, mert az új gépváz 800 dollárral drágább, mint a Mark II volt a rajtnál állva, ez pedig különféle elméleteket és pletykákat szült. Ráadásul a gyártó azt is elárulta, hogy a Mark II továbbra is a boltok polcain marad, így a két gépváz ára között könnyen létrejött egy 1200 dolláros árszakadék.

A CanonRumors értesülései szerint az év második felében jön egy új Full Frame szenzorméretű DSLR gépváz, melyet a forrás csak belépő szintű Full Frame gépként aposztrofál. Ez válthatja majd le a jelenleg már kicsit koros 5D Mark II típust. De nem ez az egyetlen érdekes pletyka, hanem az is, hogy majd még a Photokina szakkiállítás előtt leleplezésre kerülne egy MLC (mirrorless, tükör nélküli) gépváz is. Ez logikus lépés lehete, hiszen a tükör nélküli, cserélhető objektíves rendszerek egyre komolyabb piaci részesedést szereznek, melyre a Canonnak is érdemes lene érdemben lépni.

Azt pedig csak hónapok múlva fogjuk megtudni, hogy a CanonRumors forrása mennyire volt megbízható.

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: Success in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: No such device in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Fatal error: require(): Failed opening required '/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag/' (include_path='.') in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532
WordPress › hiba

Súlyos hiba történt a webhelyünkön.

További információ a WordPress hibák megtalálásáról.