A DesignShack egyik bloggere, Joshua Johnson – aki print és webdesignerként is dolgozik – összeszedett 7 olyan dolgot, amit a meglátása szerint a nyomtatásban rendszeresen használnak a designerek, de az internetre dolgozó kollégák hajlamosak elfeledkezni róluk.

 

A márka ereje

Egy weboldal tervezésekor sokszor merül fel szempontként az egyszerűség, átláthatóság, letisztultság. Ugyanakkor az így létrejött site sok esetben a legfontosabb dolgot nem teljesíti: nem lesz jellemző a megrendelőre, nem lesz rajta semmi, ami az adott céget az oldalhoz kapcsolja, nem jelenik meg rajta kellően hangsúlyosan a márkajelzés. Ez a multik esetében is probléma, de kevésbé, mint egy helyi ismertséget elért (vagy arra törekvő), kisebb cégnél, ahol a jól beazonosítható márkajegyek léte szükséges ahhoz, hogy a látogató később, vásárlás során is emlékezzen arra, “ezt már láttam valahol”. Ez a beazonosíthatóság nyilván a logóval kezdődik, de kiterjed a megfelelő fontok alkalmazására, a színekre és a látogatóknak megfogalmazott üzenetre egyaránt.
 

A célközönség

Azt gondolni, hogy mindenkit el akarunk érni, hiba lenne. A weben ugyan elvileg tényleg bárkihez szólhat egy weboldal, de a gyakorlatban mégis kialakul egy tipikus látogató közönség, akikhez a site felépítését is célszerű hozzáigazítani. Persze ha nincs ilyen célközönség, akkor a designer bajban van – épp ezért mindig ki kell puhatolni, kiknek is fog szólni az éppen tervezett oldal.
 

Rövidség és korlátozott hely

Egy weboldal gyakorlatilag bármilyen hosszú lehet. Ez azonban cseppet sem jelenti azt, hogy ki is kell használni ezt a lehetőséget: az olvasók nagy része a túl hosszú szöveget nem olvassa végig. A nyomtatásnál a kihasználható hely fizikailag korlátozott a papírméret miatt – a webes design esetében is célszerű rövidíteni.
 

Az okos design jobb

Sok esetben érünk el jó eredményt, ha a képi megjelenítésnél valami szokatlant húzunk meg, valami olyasmit, ami megragadhat a nézőben, ami miatt visszatér. A szerző egy képet hoz erre példának:

Nem igazán vicces, de ötletes asszociáció mindkettő.

 

“Why so serious?”

A fenti idézetet a Heath Ledger alakította Joker használta többször is a Dark Knight című filmben – és annyiból igaza van, hogy a humor sokat segíthet. A hirdetések esetében ezt felismerték, és manapság rengeteg az a reklám – akár nyomtatásban, akár a weben, akár a tv-ben -, ami egy poénra épül. Ezt a weboldalaknál is elsüthetjük… egy szórakoztató site ugyanolyan jó hatással lehet a látogatókra, mint egy eltalált, vicces hirdetés.
 

A jó fotók értéke

Egy olyan weboldalnál, ahol nincs sok UI-elem, könnyen lehet egy megfelelő fényképre építeni a designt. Így meg is könnyíthetjük a munkát: az adott oldal színeit könnyen a kiválasztott képhez igazíthatjuk, a fontokat is a kép hangulatához választhatjuk. Ha nincs megfelelő fényképünk, akkor vagy használhatunk egyet egy szabadon elérhető gyűjteményből, vagy kénytelenek leszünk keresni egy jó fotóst – ez nem lesz olcsó, viszont végeredményben a célunkhoz igazított, egyedi képpel dolgozhatunk.
 

Interaktivitás

Ami fontos különbség a nyomtatás és a webdesign között, az az utóbbi interaktivitási képessége. Ez rendkívül fontos, és nem árt megbecsülni. Nyilván nem kell az egész oldalnak mozognia, forognia, csillognia stb. – de ha már van lehetőség reagálni a látogatók érdeklődésére, akkor ezt határozottan célszerű kihasználni. Viszont sose tévesszük szem elől, hogy a túlságosan interaktív oldal elijesztheti azokat, akik nem igazodnak ki rajta, míg a túlságosan csilivili oldal a harsányságával riasztja el az esetleges érdeklődőket.

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: Success in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Warning: require(/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag): failed to open stream: No such device in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532

Fatal error: require(): Failed opening required '/web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-content/plugins/td-composer/legacy/Newsmag/' (include_path='.') in /web/htdocs3/printscreenhu/home/www/wp-includes/comment-template.php on line 1532
WordPress › hiba

Súlyos hiba történt a webhelyünkön.

További információ a WordPress hibák megtalálásáról.